EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapest Airport Zrt. kedden szakmai egyeztetést tart arról, hogy novembertől átlagosan két százalékkal emeli a repülőtér-használati díjakat − írta a Népszabadság.
A lap a birtokába került, az egyeztetésre szóló meghívó alapján azt írta: a tervek szerint majdnem minden költségelem ára nőne. A leszállási díjak két százalékkal, az utasilletékek 1,8 százalékkal emelkednének, míg a repülőgépek parkolási költségének fix díjai nem, de az időalapon számított addicionális tételei nőnének. A biztonsági díj 60 eurócenttel emelkedne, de változatlan maradna a check-in díj és a zajvédelmi illeték.
Az áremelést a társaság az euró gyengülésével és a forgalom visszaesésével indokolja, ám bármi is legyen az indok, az illetékek és a díjak emelését a légitársaságok várhatóan az utasokra hárítják majd, azaz a jegyek árai minden bizonnyal nőni fognak a lap szerint. Az emelésre a jogszabályok lehetőséget adnak, csökkenő forgalom esetén az emiatt elszenvedett bevételkiesés felét pótolhatja a cég áremeléssel.
Ugyanakkor a légitársaságok minden bizonnyal felemelik szavukat a díjnövelés ellen, s ha az emelés miatt valamelyikük elhalasztja kapacitásainak bővítését, netán kivonul Magyarországról, az további bevételkiesést jelenthet a Budapest Airportnak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.