Mint emlékezetes, idén márciusban magyar érintettségű ügyletek miatt fel kellett függeszteni az európai kvótakereskedelmi rendszer működését. Kiderült ugyan, hogy a magyar szereplők nem tettek semmi törvénytelent, de ez az eset is bekerült abba a gyűjteménybe, amely a kvótakereskedelem szabályozási hiányosságai miatt egyre növekvő méretű csalási „üzletág” kiépülését bizonyítja.

Füstokádó gyárkémény. A tisztulás nem mindig tiszta

alternativenergia.hu

Senki sem gondolta, hogy a kvótakereskedelmi piac megteremtése zavarok nélkül fog megtörténni, hiszen minden üzleti területnek megvannak a rosszakaratú vámszedői és szélhámosai. Öt évvel ezelőtt az Európai Unió különösen nagy kockázatot vállalt, hiszen e területen nem voltak előzmények, így mindenre előre kellett volna gondolni a kvótakereskedelmi rendszer felállításakor. A feladat nehézségét az adta, hogy itt nem egyszerűen egy különleges áru kereskedelmét szolgáló tőzsdéről volt szó, hanem olyan komplex rendszerről, amelyben a szén-dioxid-kibocsátás mérséklését üzletté lehet transzformálni, amellyel mindenki jól jár: a kibocsátást csökkentő vállalatok, a zöld technológiákat fejlesztő és értékesítő cégek, szervezetek, az állam, a rendszer finanszírozásához adójukkal hozzájáruló polgárok és maga a Föld.

A rendszer alapgondolata, hogy az egyes országok szintjén jelennek meg a kvótakereskedésben „termékként” funkcionáló, CER (Certified Emission Reduction) néven ismert zöld kreditek, amelyek a kiotói egyezség szerint a fejlett országban a kibocsátást csökkentő beruházások révén keletkeznek. Azaz mindig konkrét teljesítések, eredmények állnak a háttérben. Az uniós cégek ezeket aztán beszámíthatják a kibocsátásuk ellentételezésébe, ami megéri nekik, ugyanis kevesebbe kerül, mint amennyit azonos volumenű uniós kibocsátási egységekért (EUA) kellene fizetniük. Az uniós tagállamok kormányai aztán elszámolják egymás között a CER-eket és kvótákat, s az adott országok elszámolnak a cégeikkel is. Így az ellentételezéses üzleti folyamat lezárul, méghozzá valós kibocsátás-csökkentéssel. Elvileg.

Az Egyesült Államok még csak most küzd a maga szabályozásának megteremtésével, s elsősorban az európai tapasztalatok alapján csalásbiztos rendszert szeretnének kialakítani. Az erről folyó vitában a környezetvédő szervezetektől és egyetemektől az ügyvédi irodákon át egészen az FBI-ig számos szervezet szakértői vettek részt, s nagyjából arra jutottak, amit a Transparency International (TI) állapított meg a világ legnagyobb működő ellentételezési piaca, a kiotói szerződéssel létrejött CDM (Clean Development Mechanism) vizsgálatakor a bűnök, különösen a korrupció és vesztegetés létrejöttének veszélyeiről. Annak érdekében, hogy a szén-dioxid-kreditek megfelelően kezelhetően legyenek a nemzetközi kereskedelemben, a következőket kell tenni: „A résztvevőknek a vásárló és kibocsátó országok részéről jóváhagyást kell szerezniük, hitelesíttetniük kell a projektek dokumentumait egy akkreditált harmadik féllel, s a nemzetközi ENSZ-jóváhagyásokat és a harmadik fél hitelesítéseit, illetve a projekt működését össze kell vetni az eredeti tervekkel.” A TI nem mellesleg figyelmeztetőleg megállapítja, hogy „a végrehajtásért felelős szinteken azonban ezeknél a szervezeteknél gyakran nincsenek megfelelően megfizetve az alkalmazottak, és tapasztalatlanok is lehetnek a piac túl gyors fejlődése miatt”.

Nézzük ezután, hogy a Föld Barátai (Friends of the Earth) miféle környezetünket és zsebünket egyaránt veszélyeztető bűnöket és trükköket találtak tipikusnak a kvótaüzletben a knowledge@wharton beszámolója alapján.

1. A kiindulási szint felemelése
Az egyes iparágakban a vállalatok azt tapasztalják, hogy a kibocsátási szintjük sokkal magasabb is lehet a tervezettnél, mert a kormányok kezében a szükségesnél jóval több kvóta van a szükségesnél. A szervezet beszámolója szerint az EU-ban csak az elektromos energia piacon érdekelt cégek 36-111 milliárd dollár közötti extraprofitra tesznek szert ingyen a kvóták kihasználásával 2008 és 2012 között.

2. Szén-dioxid-piramis
A szén-dioxid-kvóták kereskedésében is fel lehet építeni a piramisjátékot azzal, hogy a régebbi befektetőket az újabbak befizetéseiből elégítik ki, méghozzá hitelt érdemlő szén-dioxid-kereskedelmi megállapodás nélkül. A leghíresebb „ponzi” csalás egy kaliforniai szélhámos, bizonyos Anne Sholtz nevéhez fűződik, aki „szmogpiaci” befektetőket gyűjtött és „palizott be”, s keresett több mint 50 millió dollárt.

3. Hamis ellentételezés eladása
A hamis ellentételezés nem is mindig hamis. Csak éppen nem lehet tudni, hogy a kibocsátás ellensúlyaként felajánlott programok miféle eredménnyel járnak, mert a hatásukat senki sem tervezi meg előre, senki sem méri fel és senki sem hitelesíti. Ezek az akciók gyakorta marketingcélokat, vagy pusztán jószándékú, de amatőr tenniakarást takarnak. Heather Rogers környezetvédő Rossz zöldülés (Green Gone Wrong) című könyvében a következő példát hozza: a Cold Play nevű brit zenekar egy ellentételezési brókert bízott meg, hogy új albuma (A Rush of Blood to the Head) kibocsátásának ellentételezését oldja meg. Az eredmény 10 ezer mangófa telepítése lett. De az akcióban senki sem vett alapul semmiféle szabványt, felügyeletet, hitelesítést vagy felülvizsgálatot, és nem volt utólagos felmérés sem a szén-dioxid-csökkentés valóságos eredményéről.

hvg.hu

4. Karbonvesztegetés
A vesztegetések célpontjai lehetnek a hitelesítők, akik az aktuális kibocsátás megállapításáért felelősek, vagy azok az ügynökségek, amelyek a szén-dioxid krediteket kibocsátják. A kibocsátás ellentételezését nyújtó országok hivatalai szintén veszélyeztetettek. Egy Mike Foster nevű angol üzletembert pár napja tartóztattak le Londonban, mert cégét összefüggésbe hozták azzal a vesztegetéssel, amelynek eredményeként „bérbe vehették volna” Libéria erdőinek ötödét, hogy felhasználhassák ellentételezésre. Állítólag hajlandó lett volna kifizetni 2,5 millió eurót is, ha nem csípték volna nyakon.

5. Karusszelcsalás
Ez nem más, mint a jó öreg áfacsalás. A lényeg, hogy az adómentesen megvásárolt krediteket már áfával terhelve adják tovább, de a befolyó adót természetesen nem fizetik be az államkasszába, s a kereskedő is nyomtalanul felszívódik a tranzakció befejezése után. Az adócsalások hatalmas károkat okoztak az Európai Unióban. Az Europol beszámolója szerint (mielőtt tavaly le nem csaptak a csalókra) a kvótákkal kapcsolatos adócsalások értéke elérte az 5 milliárd eurós értéket 18 hónap alatt. Egyes uniós országokban a teljes kvótakereskedés 90 százaléka csalásokhoz kapcsolódott.

6. Szén-dioxidos adathalászat
Az uniós országokban a széndioxid-üzlethez kapcsolódó internetes adathalászat egyre nagyobb gondot jelent. Egy nemrégiben feltárt ügyletben például egy csaló társaság létrehozott egy hivatalosnak látszó honlapot, amelynek segítségével a vállalatok szén-dioxid-kereskedelmi számláiról gyűjtöttek adatokat. Mire lebuktak, már 4 millió dollárt húztak ki áldozataikból.

7. Információhamisítás
Az ellentételezési üzletben utazó cégek azt akarják bizonyítani a potenciális ügyfeleiknek, hogy az általuk működtetett programok hozzájárulnak a kibocsátás csökkentéséhez, sőt, ezek teszik megtérülővé az emisszió csökkentésének elismertetésével partnerük erőfeszítéseit. Időnként azonban ezek nem sok haszonnal járnak a potenciális ügyfelek részére, ámde ezt hamis interpretációval elfedik.

8. „Körutazás” szén-dioxiddal
Ez is egy klasszikus adócsaládi trükk, amelyben új céget hoznak létre kifejezetten a kibocsátások ellentételezésére. És aztán szándékosan túlkompenzálják a szén-dioxid-kibocsátást, ami lehetővé teszi egy létező cégnek, hogy a többletet magának követelje jövedelemként.

9. Szén-dioxid-visszaforgatás
A kereskedők engedélyeket vagy krediteket vásárolnak, amelyeket már alacsony áron felhasználtak. Aztán – ezeket a krediteket vagy ezekkel megegyező számú másikat, amelyeket állítólag már kivontak a forgalomból – eladják jó nagy profittal. Márciusban két ilyen eset is előfordult, az egyik a már említett magyar érintettségű ügy, amelyben a szabályosan eljáró HEP magyar kereskedőcég által értékesített kreditek áttételeken keresztül Hongkongban kötöttek ki, s onnan a szerződési kikötések ellenére ismét megjelentek az uniós piacon, ami a kreditkereskedés átmeneti leállítását eredményezte.

10. A szén-dioxid-árak manipulálása
A vállalatok elvileg felverhetik a kvóták árát az egymás közötti kereskedéssel. A haszon pedig az ellentételezési üzleteiknél jön meg, amelyeket állami alapok támogatnak annak érdekében, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkenjen, de legalábbis ne emelkedjen a megengedett mérték fölé.