Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mindenkori csúcs közelébe emelkedett a svájci frank árfolyama kedden, a kurzus megközelítette a 217-es szintet. Miután a svájci jegybank sem tudta gyengíteni saját devizáját, a magyar kormányzat, illetve az MNB első ránézésre sokat nem tehet a forint árfolyamromlása ellen.
Tovább drágult kedd délelőtt a svájci frank. Bár a kurzus négyszer is visszapattant a korábbi csúcs közeléből, így is 217 közelébe ért a jegyzés. A frankért fél 11 tájban 216,86 forintot kellett fizetni, míg az eddigi rekordot 2009. március 6-án állította fel az árfolyam 216, 888-al.
A frank kilencedik napja folyamatosan drágul, komoly fejfájást okozva a devizahitelt fizető honfitársainknak. Június 16-án még csak 200 forintot kértek az alpesi devizáért, azaz alig két hét alatt közel 10 százalékot veszített értékéből a forint a frankhoz képest.
A kurzus a félresikerült kormányzati kommunikáció hatására még június elején ugrott 200 fölé (akkor két nap alatt 195-ről közel 209-ig szaladt), ezt követően azonban fokozatosan visszaerősödött a forint, s két hete 200 alatt is megfordult a jegyzés.
Ekkor jött a svájci jegybank bejelentése, amelyben közölték: felhagynak a frank gyengítésével, s ez a félmondat pedig végképp betette a kaput.
A frank jegyzését biztosan nem a az MNB akciói húzták vissza többször is csúcs közeléből, hasonló ingadozás látható ugyanis az euró és a frank viszonylatában is. Ez arra vall, hogy valószínűleg elkezdték a profitot realizálását az euró esésére, és a frank erősödésére játszó befektetők – mondta Misik Sándor a Solar Capital devizakereskedője, aki figyelmeztetett, hogy ha az euró jegyzése áttöri a 290-es szintet, bármikor meglehet az új csúcs svájci frankban is.
Éppen ezért a következő hetekben – a devizapiacon - egyértelműen a frank/forint jegyzés csökkentése lehet a jegybank – és a devizahitelek magas aránya jelentette gazdasági veszély miatt a kormány – elsődleges célja is. Kérdés persze, hogy milyen eszközök állnak ehhez az MNB rendelkezésére. Misik Sándor felhívta a figyelmet, hogy a piaci intervenció – amellyel saját devizája esetében a svájci jegybank se ment sokra – nem valószínű, hogy eredményre vezet. Ez azt jelenti, hogy hamarosan akár kamatemelésre kényszerülhet az MNB.
További részletek: Ecoline
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Az Astronomer közleményében azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben.