Egyelőre úgy tűnik, hogy az idei év lesz igazán válságos a tó körül – mondta a lapnak Maróthy Tamás, a Balatoniingatlan.com ügyvezető igazgatója. Közvetítői szempontból nem volt olyan drámai a tavalyi év – tette hozzá –, hiszen a kényszerhelyzetben lévők jelentős árengedményei beindították a tranzakciókat. A szakember két szegmensben tapasztalt keresletet. Szerinte a maximum 15 millió forintra taksált partközeli nyaralók és a 30-40 millió forint közötti, állandó lakhelynek is alkalmas komolyabb házak eladói számíthatnak vevőkre.
Húszéves mélyponton a balatoni ingatlanpiac
Húsz éve nem tapasztalt pangás jellemzi a balatoni ingatlanok piacát; tavasszal megindult ugyan némi élénkülés, ám ez valójában csak az illetékcsökkentés miatti csúsztatott vásárlásoknak tudható be – derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.
Beszédes adatok a magyarországi szegénységről – infografikán mutatjuk
Kiderült, mit kaptak a HUN-REN vezetői a 6-7 milliós alapbéren felül
Hallerné Nagy Anikó: Magyar Péter azt mondta, hogy aludjak rá egyet, de én sokkot kaptam
Továbbra is fejnehéz az ország, de Nógrádnak végre lett egy toplistás cége
Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra
Az exjobbikos Bencsik János Dániában telepedett le
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét a szegénység-operatívprogram bizottságának éléről
Minden EU-s stadionból kitiltottak egy Mussolini-pólós Fradi-szurkolót
„Mászik” – okosdrónokat vet be a MÁV a halálos áramütések megelőzésére is
Egy kisebb fogyás is hatalmasat dob a középkorúak egészségén
Megsérült a Molt is ellátó kőolajvezeték Horvátországban
Több mint egymillárdért reklámozták az Erzsébet-tábort a választás előtt
Feljelentést tett a miniszter.