Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, hogy tisztázódjon, valóban történek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél, a cég pedig belső vizsgálatot indított az ügyben − írja a Népszabadság.
A napilap felidézte a Magyar Nemzet korábbi cikkét, miszerint a cégnél a munkaidőt nyilvántartó programban "kikapcsolták" a rendkívüli munkavégzés után kifizetendő pótlék rögzítését, amelyet így nem is kaphattak meg a dolgozók. Emiatt tavaly szeptember és idén május között 365 millió forinttól eshetett el a cég harmincezer munkavállalója. Ha ez a gyakorlat 2009 februárja óta tartott − amikor a társaság a papíralapú nyilvántartásról áttért az elektronikus módszerre − úgy akár 700 millió forint is lehet a kár.
A cég szóvivője a Népszabadságnak elismerte, hogy a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a dolgozóknak ettől függetlenül erre az időszakra is meg kellett kapniuk a járandóságukat, mert az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren. Iglódi-Csató Judit hozzátette: mivel az emberi mulasztást nem szabad kizárni, ezért belső vizsgálat indult a cégnél.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.