Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Fordított verseny bontakozott ki 2009-ben a legnagyobb magyarországi cégek között. Válságévhez illően ezúttal nem az volt a tét, hogy ki mennyivel képes növekedni, hanem hogy ki milyen csúnyán esik vissza. A rangsor fő újrarendező elve: az a vállalat léphet előre, amelyiknek a számai picit kevésbé csökkentek, mint másokéi.
Az előző toplista abszolút nyertesei az energiában utazó cégek voltak, amelyek akkor – főleg a 2008-as világpiaci olajár-emelkedésnek köszönhetően – 29 százalékos gyarapodásnak örülhettek. Most a 12 energiacég bevétele 11 százalékkal apadt.
A legnagyobb ötvenből mindössze 19 cég tudott növekedni, 31 a megelőző évinél kisebb árbevétellel kényszerült beérni. Ez történt a dobogósokkal is; ők majdnem a kétötödét hozták össze a félszáz cég másfél ezermilliárd forintos forgalom-csökkenésének. Hármuk közül a legcudarabbul az Audi Hungaria Motor Kft. járt, amelyet le is taszított hagyományos második helyéről az ő 29 százalékával szemben „csak” 17 százalékos visszaesést elszenvedő Nokia Komárom Kft.
A legkisebb mozgás 2009-ben az előző évhez képest a legtöbb alkalmazottat foglalkoztatók listáján és az export-árbevétel szerinti top 50-en volt, az adózott eredmény, vagyis a nyereség alapján készült rangsorban viszont 2008-hoz képest megtörtént a trónfosztás. Arról, hogy tavaly ki ugrott a lista élére, illetve, hogy hogyan szerepeltek az európai gazdaság nagyjai, a HVG csütörtökön megjelenő számában olvashatnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.