Előbb délelőtt esett a forint a 283-284-es sávból 286-ig, amikor a Moody's negatív felülvizsgálatot pendített meg a magyar államadósság esetében. Majd délután már az S&P esetleges leminősítést megelőlegező negatív kilátásról adott ki közleményt, ami akár a magyar államkötvények bóvlivá minősítését is jelentheti, és ezek után a forint újabb esést könyvelhetett el. A Moody's bejelentését még csak-csak kiheverte a magyar deviza, és visszatornázta magát 285-ig is, de az S&P-közlemény után 287 forint/euró felé indult a kurzus, újabb gyengülés nyomán. Délután négy körül pedig átmenetileg 287 fölé is szökött e jegyzés.
A forint 287-nél tart
Miután pénteken két nagy hitelminősítő is negatív híreket közölt, sőt az S&P-nél előrejelezték akár a magyar államkötvények "bóvlivá" minősítését is, a forint kétszer is esésnek indult pénteken.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.