Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kétséges, hogy a társasági adó változások miatt tömegesen térnének haza a Szlovákiában bejegyzett magyar társaságok – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
Az újság azt állítja: a szerkesztőség a múltban már többször is megpróbálta feltérképezni, hol működnek a 2004-es szlovákiai adóreform után állítólag százával beáramlott magyarországi cégek, de ezek nyomát még a határ menti városokban sem igazán találta. Például a cégjegyzékben ugyan vezetett révkomáromi magyar cégek döntő többsége esetében még telefonszámot sem találtak, a vállalkozások hivatalos székhelye sokszor csak egy családi ház volt.
Egy budapesti vállalkozó, aki közel négy éve működtet üzleti és közvetítői társaságot a Csallóközben, a lapnak úgy fogalmazott: az ígéreteket óvatosan kell kezelni. „Többször hirdettek már reformokat Magyarországon, az ígéreteknek pedig se vége, se hossza” – mondta.
„Mindenképp kivárom az ide vonatkozó törvények módosítását, ám még ha bevezetik is a 16 százalékos adókulcsot, meggondolom, hogy a 3 százaléknyi különbözet miatt áttegyem-e a vállalkozásom székhelyét Magyarországra. Ugyanis számolni kell a további kötelezettségekkel is, mint például a forgalmi adó” – fejtette ki a vállalkozó. Hozzátette, hogy Romániában már korábban bevezették a 16 százalékos adót, ami épp az illetékek miatt végül 19-20 százalékra emelkedett.
„A következő, Szlovákia mellett szóló érv a jóval egyszerűbb, konszolidáltabb társadalombiztosítási rendszer. Úgy vélem, Magyarországon e téren nem számíthatunk átfogó reformra. Sok megtakarítást eredményezett számomra, hogy közel négy éve Szlovákiában adózom, s minthogy kisvállalkozásról van szó, az ígért háromszázaléknyi különbség egyelőre nem annyira vonzó számomra, hogy a hazatelepülés gondolatával foglalkozzam. Kivárom, míg ezek az elképzelések törvények szintjén jelennek meg” – mondta a magyar vállalkozó.
Szlovákia előnye az euró, az eurózóna fizetőeszköze sem tette túl drágává a szlovák munkaerőt, hiszen az országos átlagbér 744,50 euró, ami 280 forint/euró árfolyamon megfelel a magyar átlagnak – olvasható az Új Szóban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.