Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 234,10 pontos csökkenéssel, 22 013,14 ponton nyitott csütörtökön, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 1,05 százalékos gyengülés. A szakértők szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban esés várható a budapesti tőzsdén is, az OTP féléves gyorsjelentése alapján pedig a papír árfolyamának csökkenésére számítanak.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint az OTP első félévi teljesítménye nem lett túl jó. A portfolió folyamatosan romlik. Bár a hírekben eddig is hangsúlyt kapott a nem fizető adósok számának növekedése, most a bank ezt meg is erősítette a jelentésben.
Összességében esés várható a budapesti parketten is, de hogy az árfolyamok csökkenése hol áll meg, azt megtippelni sem lehet. Akár komolyabb árfolyamcsökkenés is következhet. A kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatot a befektetőknek a gazdasági válságból való kilábalás elhúzódásától való félelmek és a kettős mélypontú recessziótól való aggodalmak okozzák.
A CIB Bank elemzői arra is felhívják a figyelmet, hogy délelőtt az eurózóna ipari termelési adata, délután pedig a szokásos heti amerikai segélykérelmi számok hathatnak a piacokra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,29 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 22 247,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.