Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,79 pontos csökkenéssel, 21 880,10 ponton nyitott hétfőn, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,34 százalékos gyengülés.
Az elemzők nem lepte meg a negatív nyitás, hiszen várható volt, hogy a magyar piac bepótolja a fejlett és a régiós tőzsdéknek a pénteki napon elszenvedett esését. Augusztus 20-án − a magyar részvénypiac zárva tartása idején − a fejlett és régiós piacok egyaránt 0,5-1,5 százalék közötti esést produkáltak − magyarázta Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Véleménye szerint ezen a héten még marad a nyári, minimális forgalom és a minimális elmozdulás, ez az üzemmód a jövő héttől kezdhet el talán ismét rendes tőzsdei kereskedésbe visszaváltani.
A CIB Bank előrejelzésében pozitív nyitást várt az európai piacokon a határidős indexek alapján. Az ázsiai tőzsdék azonban továbbra is pirosban mozogtak reggel. Az amerikai tőzsdeindexek vegyesen zártak pénteken, de a zárás közeledtével már meredek emelkedést mutattak. A második negyedévi gyorsjelentési szezon végének közeledtével a piacok figyelme a makrogazdasági adatok felé fordul a héten. Hétfőn a Markit kutató intézet teszi közzé az euróövezet előzetes augusztusi beszerzési menedzser mutatóját a feldolgozó iparban és a szolgáltatásban.
A BUX 206,31 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 21 953,89 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.