Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva − közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Urbán László azzal indokolta a lemondását, hogy a kinevezése óta eltelt egy hónapban kiderült számára: a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett, s ezért az nem egyeztethető össze az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.
A vagyonkezelő társaság vezérigazgatója tudomásul vette a lemondást. "Urbán László utódjáról az MNV később ad felvilágosítást" - olvasható az MNV közleményében.
A Malév választott testületeinek tagságát, az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot szinte teljes egészében kicserélték a 2010. július 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen. Akkor választották öt évre az igazgatóság elnökévé Urbán Lászlót Kamarás Zoltánnak, az MNV képviselőjének helyére.
Időközben távozott a magyar nemzeti légitársaságtól Karim Markhlouf, a Malév Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, aki 2009 óta dolgozott a légitársaságnál.
A Malév 2010 tavaszán került ismét állami tulajdonba, miután az adósságok egy részének tőkévé alakításával 95 százalékos részesedést szerzett a társaságban. A részvények fennmaradó 5 százaléka annak az AirBridge Zrt.-nek a birtokában maradt, amelyik 2007-ben a privatizációban közel 100 százalékos tulajdonosa lett a Malévnak. Az AirBridge Zrt. 51 százalékban egy magyar magánszemély, 49 százalékban pedig az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) tulajdonában van. A VEB egyébként a Malév finanszírozója is.
A Malévnál jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, mert azt a Malév vezetése 2010 augusztus elsejei hatállyal felmondta és nincs megállapodás a munkáltató és a szakszervezetek között az új kollektív szerződésről. Ez nem befolyásolja a légitársaság üzemelését, mert annak hiányában az Európai Unió légiközlekedésre vonatkozó szabályai érvényesek.
Tavaly a Malév utasforgalma a válság ellenére 6 százalékkal nőtt, vesztesége közel 25 milliárd forint volt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.