Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez, így a fővárosi közüzemektől rendszeresen kapott valamennyi számla elérhetővé vált egyetlen felületen, a Díjnet.hu portálján, kivételt már csak a Főtáv jelent - közölte a Díjbeszedő Holding Zrt. az MTI-vel.
A társaság közleménye szerint a 800 ezer budapesti háztartás nagy része számára ez legalább havi négy-öt számla online intézését teszi lehetővé, egyetlen regisztrációval. "Mára már közel 65 ezer ügyfél regisztrált a rendszerünkbe. A szinte teljes budapesti szolgáltatói lefedettséget elérve arra számítunk, hogy főként fővárosi fogyasztók csatlakozása nyomán az év végére már a 100 ezres szintet közelíti majd a Díjnet.hu ügyfeleinek száma" - mondta Majtényi Kálmán, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója.
A Díjnet.hu 2007-es indulása óta folyamatosan bővült a rendszerben elérhető számlakibocsátók köre. A víz-, a csatorna-, a szemétszállítási- és a kéményseprőszámlák már a kezdetek óta elérhetőek és rendezhetőek voltak a rendszeren keresztül, míg az áramszámlát a tavalyi évtől, a gázszámlát pedig mostantól tudják a fogyasztók kezelni ezen a felületen.
A közműveken kívül országos műsorszolgáltatóként a UPC, illetve számos budapesti társasház is megtalálható a Díjnet.hu felületén, a közeljövőben pedig új szolgáltatói kört képviselve a biztosítók is megjelenhetnek.
Egyre több vidéki régióban is bővül a lefedettség: Észak-kelet Magyarországon az ÉMÁSZ, míg Dél-Magyarországon a Szegedi Vízmű vált a közelmúltban elérhetővé a Díjnet.hu rendszerében. "Terveink szerint egy országos, és két-három regionális közüzem csatlakozása várható még a rendszerhez az év végéig" - mondta Majtényi Kálmán.
A Díjnetet használók a számlákat elektronikus formában kapják, beérkezésükről e-mailben figyelmezteti őket a rendszer. A számlákat egyedi átutalással, csoportos beszedési megbízással, mobiltelefonos, illetve internetes bankkártya-alapú fizetéssel, valamint egyes partnerbankok internetbanki felületén egyaránt ki lehet egyenlíteni. A szolgáltatás igénybevétele nem jelent plusz költséget az ügyfelek számára.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.