Lengyelország januárban tervezi bevezetni a bankadót

Lengyelország jövő januárban tervezi bevezetni a bankadót – mondta egy rádióinterjúban a pénzügyminiszter.

  • MTI MTI
Lengyelország januárban tervezi bevezetni a bankadót

Mint Jacek Rostowski közölte, a szakértők most azon dolgoznak, hogy a pénzügyi szervezetekre kivetendő külön adó mindenben megfeleljen az Európai Unió előírásainak. A bankadó a parlamentben egyszer már megvitatott tervezet szerint a mérlegfőösszeg 0,39 százalékát tenné ki.(Magyarországon a bankoknál az adó a módosított mérlegfőösszeg 0,45 százaléka).

Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mire fordítanák a bankadóból befolyó összeget. „A bankadó bevezetésének célja, hogy biztosítsa a lengyel bankrendszer működőképességét esetleges válságok idején” – fejtette ki a pénzügyminiszter további részleteket azonban nem árult el.

A jegybank elnöke szerint a bankadóból befolyó pénzt egy külön alapba kellene elhelyezni, hogy adott esetben ebből támogassák a válság miatt bajba került pénzintézeteket. Marek Belka ugyancsak egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a jövő évi költségvetés bevételi tervében nem szerepel a bankadó.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.