Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jövőre tervezett 3 százaléknál kisebb GDP-arányos államháztartási hiányt a magyar kormány megszorítások nélkül éri el, idén pedig tartja magát a 3,8 százalékos célhoz – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. új vezérigazgatójának beiktatásán.
Matolcsy György hangsúlyozta: a jövő évi hiánycél teljesítését segítik jövőre a pénzügyi szektort terhelő adók, a várt 2,5 százalék körüli gazdasági növekedés, valamint az olcsóbb állam és közigazgatás megteremtése, és az állami vállalatok rendbetétele. Az idei hiányról azt mondta: "kőkeményen, következetesen és sikeresen tartjuk magunkat" az idei 3,8 százalékos hiányhoz.
Matolcsy György emlékeztetett: idén az első nyolc hónapban az államháztartási hiány 210 milliárd forinttal haladta meg a tervezett szintet, de a bankadóból szeptember végén és decemberben 200 milliárd forint folyik be a költségvetésbe.
A miniszter elmondta: a kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi. Vissza kell térni azokhoz az időkhöz, amikor 3 százalék alatti volt a költségvetési hiány, az államadósság csökkent, nőtt a foglalkoztatás, és az ország az első harminc ország között volt a versenyképességi rangsorban - emelte ki Matolcsy György.
Hozzátette: ha sikerül visszaszerezni a hitelességet, akkor Magyarország biztosítani tudja az államadósság stabil finanszírozását, és olcsóbbá tudja tenni azt. Matolcsy György szerint arra kell törekedni, hogy a befektetők keressék a magyar állampapírokat.
Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Zrt. (ÁKK Zrt.) frissen beiktatott vezérigazgatója beszédében elmondta: rövidtávon azt tartja legfontosabb feladatának, hogy megtartsák magyar államadósságot finanszírozó befektetői kört, illetve hogy az ÁKK korábbinál is intenzívebb kapcsolatot tartson a piaci szereplőkkel.
Reméli, hogy ennek eredményeképpen sikerül újabb befektetői csoportokat is megtalálni. Hangsúlyozta: meg kell vizsgálni újabb értékesítési csatornákat is, és új elemekkel kell bővíteni az adósságkezelés eszközkészletét.
Pleschinger Gyula Szarvas Ferencet váltja az ÁKK élén, aki a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója lett augusztus elsején. Az ÁKK új vezetője korábban több évig a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese volt, de irányította az OTP brókercégét, az OTP Értékpapír Rt.-t is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.