szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Greenpeace szerint az új Széchenyi-tervből az derül ki, hogy az ország az atomenergia és a génmódosított szervezetek útján akar haladni, derül ki. A környezetvédelmi szervezet a napokban a saját kampánytémái mentén vizsgálta meg az új Széchenyi-terv tartalmát. Az ország gazdaságpolitikáját tíz évre meghatározó tervből sajnos hiányzik a szükséges zöld paradigmaváltás – mondja a Greenpeace.

Vetier Márta, a Greenpeace szakértője szerint igaz ugyan, hogy a hazai viszonylatban sokszor új nézőpontokat képvisel a terv, néhány súlyos iránytévesztés azonban mindenképp komoly problémákat okozhat. „Ahelyett hogy az új Széchenyi-tervben a fenntarthatóság szempontjainak lenne alárendelve a gazdaságpolitika, továbbra is alapvetően a fenntarthatatlanságot okozó technikákból és elvekből építkezik, azokat próbálja újrahasznosítani” – mondja a szakértő. 

A Greenpeace szerint súlyos vétek, ha a gazdaságpolitika nem segíti minden eszközzel a kitűnő foglalkoztatási lehetőségeket biztosító decentralizált, megújuló energiákra építő rendszert, a minőségi élelmiszereket előállító kistermelői gazdaságokat, az energiahatékonyságot és a többi, világszerte terjedőben lévő zöld modellt. Az új Széchenyi-terv kiemelt programjai között szerepel viszont a géntechnológia támogatása, miközben az ökológiai mezőgazdaságra csak épp utalást tesz.

A tervben nem csak az olvasható, hogy a Paksi Atomerőmű élettartamát meghosszabbítanák, hanem arról is ír, hogy akár egy új nukleáris erőműre lenne szüksége az országnak. Ám épp az ilyen nagyléptékű erőművek akadályozzák a megújuló energia terjedését, hiszen a két rendszer nem egyeztethető össze – mondja Vetier Márta. A megújuló energiaforrások teljes tárházát felsorakoztatja az új Széchenyi-terv, a biomasszától elkezdve a napenergián és geotermikus energián át a szélenergiáig. Ez a színes paletta örvendetes és dicséretes és azt is előrevetíti, hogy igenis működhet Magyarország a paksi atom, a mátrai szén és az orosz, azeri gáz nélkül.

Az azeri gázra aláírt szerződés, vagy az atomerőművek fenntartása − az importált fűtőelemek és az exportált nukleáris hulladék miatt – viszont épp ellentétesek az Új Széchenyi Tervben kitűzött céllal, az energia-függetlenséggel. Márpedig legutóbb tavaly télen tanulhattuk meg, amikor nyomásgyakorlási céllal fűtési szezonban elzárták a keleti gázcsapokat, hogy az önellátás nemzetbiztonsági kérdés is – hangsúlyozza a Greenpeace.

Vay Márton, a Greenpeace sajtószóvivője elmondta, hogy a Greenpeace számára kiemelten fontos a konstruktivitás, hogy ha tiltakozniuk kell, akkor is legyen mögöttük jól megalapozott szakmai háttér, amely megvalósítható, kipróbálásra kész alternatívákat nyújt. A Greenpeace ezért is ajánlotta fel a minisztérium számára teljes együttműködését az új Széchenyi-terv fenntarthatóvá tételéhez.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Török Zsolt: az ÁSZ-jelentéssel "kipukkadt a Széchenyi-terv lufija"

Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő vasárnap azt mondta, kiderült, hogy rohamtempó, nyakló nélkül költött pénz, felelőtlenség, rossz műszaki előkészítés jellemezte azt a programot, amelyet Orbán Viktor "nemzetboldogítóként" hirdet. A szocialista politikus szavaira reagálva a Fidesz közölte, a szocialistáknak, "hat év kormányzásuk vége felé", inkább saját bizonyítványukkal kellene foglalkozniuk.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Felülvizsgálják a Széchenyi-terv kifizetéseit

A Széchenyi terv dokumentációja, s az ezzel kapcsolatos számítógépes nyilvántartások hiányosak. Kóka János gazdasági-közlekedési miniszter vizsgálatot rendelt el egyes beruházások támogatását illetően. Nem fogadja el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi vizsgálatának eredményeit sem, melyek nem találtak szabálytalanságot.

MTI Gazdaság

Jövő januárban indul az Új Széchenyi-terv

Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi Tervről, amelynek elkészült a koncepciója - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új Széchenyi-terv vitairatának ismertetésén Budapesten, a Marriott szállodában szerdán. A ciklus végéig összesen ezermilliárd forintot biztosítanának fejlesztésekre.

hvg.hu Gazdaság

Széchenyi-terv II.: ma kiderül, hogyan osztja a kormány a pénzt

Várakozások szerint Orbán Viktor, Matolcsy György és Fellegi Tamás ma bejelenti, hogy az új Széchenyi-terv milyen főbb elemeket tartalmaz majd, és hogy képzelik a megvalósítását. A „Talpraállás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programja" címre hallgató tervezet az első Széchenyi Terv bejelentésének tizedik évfordulóján, 2011. január 15-én léphet a gyakorlati megvalósítás szakaszába.

Szijjártó: Aláírták a szerződést, jön az orosz vakcina Magyarországra

Szijjártó: Aláírták a szerződést, jön az orosz vakcina Magyarországra

Biden egy sor rendeletet írt alá a járvány megfékezéséért

Biden egy sor rendeletet írt alá a járvány megfékezéséért

Megmutatta a Sony, milyen lesz az első drónja, az Airpeak

Megmutatta a Sony, milyen lesz az első drónja, az Airpeak