Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Új gyárat épít Szentgotthárdon az Allison Transmission Inc. Az Opellel is szorosan együttműködő cég ezútal nehéz járművekbe való autómata sebességváltók összeszerelését helyezte Magyarországra.
Az Allison Transmission Inc. bejelentette, hogy bővíti szentgotthárdi kapacitásait. A Magyarországon már tíz éve jelenlévő erőátviteli egységeket gyártó cég egy olyan korszerű üzemet létesít a nyugat-magyarországi városban, amely katonai és polgári célokra egyaránt előállít autómata sebességváltókat. Az itt összeszerelt szerkezetek városi buszokban, építőipari szállítóeszközökben, teherautókan, tűzoltókocsikban, repülőtéri vontatókban, katonai járművekben és egy sor más felhasználási területen fognak majd szolgálni.
Az gyár felépítéséhez szükséges földterület megvásárlását tegnap jelentette be hivatlosan a cég, amely már hosszú évek óta szoros együttműködést folytat az Opellel is. David Parish a cég alelnöke a beruházásról elmondta, hogy azért esett a választásuk Szentgotthárdra, mert itt éppen olyn képzett munkaerő áll rendelkezésre, mint az Egyesült Államokban.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.