szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az EU nyomására már a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában − vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők. A Cityben továbbra is szinte konszenzusos vélemény, hogy az októberi helyhatósági választások után Magyarország ismét tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

A JP Morgan, a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja csütörtökön Londonban befektetőknek kiadott negyedik negyedéves globális piaci előrejelzésében megerősítette azt az "alapeseti" várakozását, hogy a jövő hónapban esedékes önkormányzati választások után a magyar kormány újrakezdi a tárgyalásokat az IMF-fel, és "végső soron lesz új hitelmegállapodás".

Ennek oka nem az, hogy Magyarországnak azonnal szüksége lenne a valutaalap pénzére, hanem az, hogy egy új IMF-program biztosítaná "az égetően szükséges hitelességet" a kormány gazdaságpolitikájához - vélekednek a JP Morgan londoni feltörekvő piaci elemzői. A cég szerint egyébként máris a "normalizálódás jelei" mutatkoznak a magyar gazdaságpolitikában, miután "az EU nyomására" a Fidesz elállt a jövő évi államháztartási hiánycél növelésének tervétől.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: Magyarországnak jövőre szüksége lehet az IMF-re

Magyarországnak jövőre valószínűleg mindenképpen szüksége lesz a Nemzetközi Valutaalapra (IMF) a magas finanszírozási igények miatt − vélekednek legújabb előrejelzéseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik a devizahiteles háztartások növekvő terhei és a várhatóan gyengülő külső kereslet miatt kettős mélypontú recessziót sem zárnak ki a magyar gazdaságban.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: csökkent a magyar kamatemelés kockázata

A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata − vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves inflációs adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: csökkenőben az ipari országok súlya a világgazdaságban

A pénzügyi válság és az azt követő recesszió egyik hatásaként gyorsuló ütemben csökken a fejlett ipari térség súlya a világgazdaságban, és ugyanilyen ütemben nő a nagy feltörekvő gazdaságok részesedése a globális termelésből – áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ hétfőn kiadott új tanulmányában.

MTI Gazdaság

Londoni dilemmák a magyar kamatdöntés előtt

Emelni vagy nem emelni − ez a két lehetőség maradt az MNB kamatdöntő testülete számára a londoni City elemzői közösségének legfrissebb helyzetértékelései szerint, mivel a jelenlegi külső környezet, és az IMF-tárgyalások jövőjével kapcsolatos piaci bizonytalanság nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést, a gyenge belső kereslet és az elenyészőben lévő inflációs nyomás ellenére sem.