Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ezen a héten megszületik a megállapodás az energiaszolgáltatók és a kormány között, ha a cégek elfogadják a fejlesztési tárca által kialakított kereteket - mondta a Magyar Nemzetnek Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Az államtitkár szerint az energiacégek valószínűleg tudomásul veszik a lefektetett irányvonalakat, de mint fogalmazott, "nem a szolgáltatók számára optimális megoldás jön létre". Bakonyi Tibor, a Főgáz vezérigazgatója a lap kérdésére azt mondta, az október 1-jei határidőig lát esélyt a tárgyalások lezárására.
A kormány még nyáron kezdeményezett tárgyalásokat az energiaszolgáltatókkal a jelenleg érvényes gáz- és áramár számítási képletének újragondolása céljából. Ezzel egy időben a kabinet befagyasztotta mind a villamos energia, mind a földgáz lakossági árát. Ami biztosra vehető, hogy október 1-jén nem változik a gáz ára, hiszen ezt egy hónappal a hatályba lépés előtt jelezniük kellett volna a szolgáltatóknak - írta a Magyar Nemzet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.