Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Citibank a számára kedvező hazai felügyeleti célvizsgálattal a kezében ismét megállapodást ajánl a csődbe ment Lehman Brothers által kibocsátott kötvényekbe ragadt ügyfeleinek – írta keddi számában a Napi Gazdaság.
A lap emlékeztetett: miután a Lehman csődbe ment, sok befektető indított pert a hazai forgalmazó ellen. Az ügyben született elsőfokú bírósági ítélet szintén a banknak kedvezett. A Citibank tavasszal minden érintett ügyfele részére ajánlatot tett Lehman-kötvényeik megvételére az eredeti névérték 55 százalékának megfelelő összegért, amit a május végéig élő határidőig a kötvényesek mintegy 90 százaléka el is fogadott. A lap megkeresésére a bank azt közölte: az egyezségi összeg kifizetésének most is az a feltétele, hogy a felperes ügyfél elálljon a keresetétől és az egyezség többi kondíciója is azonos az eredeti ajánlattal.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.