Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,95 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 23.628,15 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: az elmúlt hét 30 milliárd forint feletti forgalmi átlagának a felét érte el szerdán a BÉT részvénypiaca. Reggel az amerikai esés után nagyjából minden részvénypiac egy kicsit mínuszban nyitott, de a nap folyamán történt pozitív fordulat határozta meg alapvetően a kereskedést a budapesti részvénypiacon is.
Szerdán ahogyan mostanában szokták, vették a papírokat, a forgalom legnagyobb részét az OTP adta erősödéssel, de kicsit a Magyar Telekom is "magához tért", mivel kiderült, hogy az elemzői várakozásokhoz képest kicsivel kevesebb adót kell fizetnie a cégnek. Az OTP napi csúcson zárt - hívta fel a figyelmet Darók-Székelyhídy Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. nemzetközi értékpapír üzletág vezetője, amiben szerinte a short pozíciók zárása is közrejátszhatott. A napon belül folyamatosan javult a hangulat a tőzsdén - tette hozzá.
Szegner Balázs, az Equilor üzletfejlesztési igazgatója rámutatott, hogy szerdán a keddi megbicsaklást kicsit kiköszörülték a piacok. A piac nem értékelte különösen negatívan, hogy nap közben profitfigyelmeztetést adott ki az Émász és az Elmű, arra hivatkozva: jelentősen csökken az Elmű és az Émász csoport adózás utáni nyeresége, miután a parlament elfogadta az energiaszektor különadójáról szóló törvényt, de a profitcsökkenés mértékét nem közölték. A jogszabály az energiaellátó cégekre a nettó árbevétel alapján számított adóalap 1,05 százalékát rója ki különadóként, ez 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben, az egész energiaszektort tekintve, évi 70 milliárd forint. Az Émász mindenesetre 27 darabos forgalommal, mindössze 0,6 százalékot esett szerdán - hangsúlyozta Szegner Balázs. Az Elmű árfolyama 1,45 százalékkal 27.400 forintra csökkent.
A Mol 75 forinttal, 0,36 százalékkal 20.725 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 101 forinttal, 1,71 százalékkal 6.000 forintra erősödött, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,56 százalékkal 600 forintra nőtt, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 315 forinttal, 0,67 százalékkal 46.680 forintra esett, a részvények forgalma 672,4 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 288,5 millió forintos forgalom mellett 215 forinttal, 0,95 százalékkal 22.950 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.171,57 ponton zárt szerdán, ez 1,19 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.