A Népszabadság forrása Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúja alapján azt mondta: jelen állás szerint a bank átadja a teljes irányítást a magyar államnak, s kiszállna a Malévból, mindezt azonban úgy, hogy ez anyagi értelemben "ne fájjon". Az alkut a kormányfőknek kell megkötniük. A miniszter azt mondta: három befektetői csoporttal folytatnak intenzív tárgyalásokat. A Népszabadság információi szerint jelenleg török és amerikai körökkel zajlanak a megbeszélések. A megállapodás sürgető, hiszen a Malév finanszírozása jó esetben január elejéig biztosított - írja a lap.
Közel a megállapodás a Malévról
Közel a megegyezés a Népszabadság szerint a Malév 5 százalékát birtokló orosz állami Vnyesekonombank és a magyar állam között.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.