Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miután kedvezőtlenül alakult az Oleg Gyeripaszka (Deripaska) orosz milliárdos által öt éve többségében felvásárolt montenegrói KAP alumíniumkombinát helyzete, a montenegrói állam részben, ellenőrző kisebbséggel visszavásárolja magát az üzembe.
Amint azt az RTCG tv-adó internetes portálján kedden jelentette, a montenegrói állam megegyezett Deripaszka holdingcégével - amelynek leányvállalataként működik a KAP -, hogy az állam a kombinát 29 százalékát visszavásárolja. Ezzel az állam helyet kap az igazgatótanácsban és vétójogot szerez. Így Deripaszka holdingja és a montenegrói állam egyaránt 29-29 százalékkal rendelkezik majd a KAP-ban, a maradék rész kisrészvényeseké.
Deripaszka alumínium-konszernje öt évvel ezelőtt 58 százalékát vette meg a KAP-nak, 48,5 millió euróért. Az utóbbi két évben azonban a montenegrói államnak összesen 135 millió eurós hitelgaranciát kellett nyújtania a válságban levő cégnek. Ennek fejében kapta most meg a 29 százalékos részesedést. A két főrészvényes együtt most nagy arányú létszámcsökkentést akar végrehajtani, öt év alatt 39 millió eurót fektetnének az alumíniumkohó korszerűsítésébe.
A KAP a montenegrói gazdaság legnagyobb cége, a GDP 15 százalékát, az export mintegy felét adja. A válság előtt 120 ezer tonna alumíniumot gyártott, tavaly azonban már csak 50 ezer tonnát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.