Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A korábban vártnál jobban teljesíthet folyó üzleti évében a Suzuki elsősorban a számottevő ázsiai értékesítési adatoknak köszönhetően.
Javított egész éves eredmény-prognózisán a Suzuki. A hazánkban is aktív japán autógyártó szerint az erős ázsiai keresletnek köszönhetően a korábban jelzetnél magasabb lehet az árbevétel és a profit is a március 31-én végződő üzleti évben.
A vezetés most úgy látja, hogy a teljes 12 hónap adózott nyeresége elérheti a 35 milliárd jent (434 millió dollárt), szemben a korábbi 30 milliárdos prognózissal, míg a forgalom 2550 milliárd jenre rúghat (legutóbb ennél 80 milliárddal alacsonyabb árbevételt jósoltak).
A cégvezetés szerint bár Európában a 2010/11-es üzleti évben tovább csökkenhet az értékesítés, ezt a visszaesést a japán és ázsiai eladási adatok túlkompenzálhatják. Különösen Indiában bízik a Suzuki, ahol az előző negyedévben 27 százalékkal több autót adtak el, mint egy esztendővel korábban, és, ahol helyi cégének, a Suzuki Marutinak köszönhetően nagyon erős pozíciókkal rendelkezik a vállalat.
A társaság tervei szerint egyébként az Új-Delhi közelében található gyárat két éven belül 250 ezer autós éves kapacitásig bővítik, így 2013-ra Indiában összesen 1,75 millió gépkocsit állíthat elő a japán autógyártó.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.