Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem várnak nagyobb elmozdulásokat a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az MTI által megkérdezett piaci szakértők, mivel a piacok kivárnak az amerikai Fed magyar idő szerint szerda este esedékes bejelentései előtt.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője szerint az amerikai választások a várakozásoknak megfelelő eredménye nem okoz jelentős árfolyam-elmozdulást a piacokon, amelyek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai bejelentésére, egy következő gazdaságösztönző csomag részleteire várnak.
Mivel ez csak magyar idő szerint 19:15-kor esedékes, ezért a Budapesti Értéktőzsde várhatóan csak csütörtökön vesz fel határozott irányt. A részvényelemző hozzátette: a szerdai kereskedésben a Magyar Telekom árfolyamának alakulását érdemes figyelni. A különadó bevezetése óta kissé túlzottnak mondható, 17 százalékot zuhanó árfolyam kedden mutatta az első jelét annak, hogy esetleg eléggé elfogyhattak az eladók ahhoz, hogy jöjjön egy határozott felfelé korrekció a Magyar Telekomban - tette hozzá.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője kistartományú pozitív nyitást, majd oldalazást vár a BÉT-en. Úgy vélekedett azonban, hogy a további árfolyammozgásokat nem elsősorban a Fed bejelentései, hanem a befektetők profitrealizálási hajlandósága határozza meg. A CIB Bank reggeli elemzése szerint pozitív részvénypiaci hangulat előzi meg a Fed döntését és az amerikai választások eredményének kihirdetését. A Fed mennyiségi lazítási programjának méretéről megjegyzik: ha túlzottan alacsony összeggel csalódást okoz a jegybank, a dollár erőre kaphat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,97 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 23.153,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest. A Mol 50 forinttal, 0,24 százalékkal 20 700 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5790 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,60 százalékkal 572 forintra erősödött, forgalma 2,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,22 százalékkal 46 600 forintra nőtt, a részvények forgalma 823,3 millió forintot ért el. Az Egis 56,5 millió forintos forgalom mellett 420 forinttal, 1,83 százalékkal 22 515 forintra gyengült.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.