Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az MSZP szerint a kormány csak egyes emberek nyugdíját védi meg, és elkobozza a fiatalok leendő nyugdíját.
A párt így reagált szerdán Selmeczi Gabriella aznapi közleményére, amelyben a nyugdíjvédelmi miniszteri megbízott azt írta, hogy a kormány megvédi a nyugdíjakat, továbbá hogy senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy pénzét a "nyugdíjtőzsdén" kockáztassa.
"A Nemzeti Ügyek Kormánya egyes emberek nyugdíját védi meg, míg 3 millió nyugdíját a megkérdezésük nélkül eltulajdonítja, mintha joga lenne hozzá" - olvasható az MSZP által az MTI-hez eljuttatott közleményben. A párt szerint a kormány szembemegy több millió ember akaratával, és nem ismeri el a tulajdonhoz való jogot. A Nemzeti Ügyek kormánya nem áldozhatja be a maga értelmetlen és értelmezhetetlen gazdasági szabadságharcának azokat a pénztári tagokat, akik több mint tíz éve gyűjtik megtakarításaikat nyugdíjukra - írták.
Mint olvasható, a kormány "álságos, mert azt hiteti el az emberekkel, ha minden ügy elé odabiggyeszti a nemzeti szót, akkor az azzá is válik". A kormány nem nemzeti intézkedéseket hoz, hanem épp ellenkezőleg, alkotmányellenes és jogtalan intézkedéseivel megosztja a nemzetet - tették hozzá. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszteri megbízott szerdai közleményében azt írta: a kormány az emberek oldalán áll akkor is, ha spekuláns üzletemberek fenyegetik. A fideszes politikus szerint a magánnyugdíjpénztárak komoly veszteségeket szenvedtek el, és ezeket a nyugdíjasok pénzéből akarják finanszírozni, amit a kormány nem enged meg.
Schmitt Pál köztársasági elnök kedden aláírta a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, valamint a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényt. A magánnyugdíjpénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség szerdán az utóbbi jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mivel véleménye szerint az sérti a jogállamiságot és a tulajdonhoz fűződő jogokat.
Az Országgyűlés múlt hétfőn fogadta el a kormány azon javaslatát, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti az alapját, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére. A magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj pedig 0 százalék lesz a következő 14 hónapban (a nyugdíjjárulék most 1,5 százalék, a magánpénztári tagdíj pedig 8 százalék).
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.