Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Iránykereséssel töltötte a BUX a kereskedés első bő 100 percét, hasonlóan a nyugat-európai tőzsdeindexekhez.
Bár enyhe pluszban kezdte a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, sokáig nem sikerült a zöld tartományban maradnia a benchmarknak. A BUX háromnegyed órányi kereskedést követően a csütörtöki záróérték alá bukott, háromnegyed 11 magasságában pedig 0,2 százalékos mínuszban járt 23 278 pontnál.
A vezető részvények felemásan teljesítenek. Az OTP és a Magyar Telekom lefelé vette az irányt: a bankpapír jelenleg 5851 forinton forog, ami 0,8 százalékos visszaesést jelent, míg a távközlési cég részvényeit 593 forinton jegyzik, 1 százalékkal a csütörtöki végső ár alatt. Emelkedik ugyan akkor a másik két blue chip: a Richter fél százalékkal 46 900 forintig erősödött, míg a Mol 0,1 százalékkal 20 440 forintra kúszott.
A BUX-hoz hasonlóan egyelőre a nyugat-európai börzék is irányt keresnek. Másfél órányi kereskedés után a londoni FTSE-100 és a párizsi CAC-40 0,05 százalékos esést mutatott, míg a DAX-30 nagyjából ugyanekkora mértékben emelkedett.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.