Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az erős jen, és a folyamatos visszahívások sem lassították a világ legnagyobb autógyártóját, a Toyotát üzleti éve második negyedévében.
A japán Toyota a július és szeptember közötti három hónapban 98,7 milliárd jenes (1,22 milliárd dolláros) adózott eredményt ért el, ami több mint négyszerese a 2009 hasonló időszakában realizált profitnak. A szép számokat látva a Toyota vezetése javított egész éves prognózisán is: most úgy látják, hogy a 12 havi nyereség elérheti a 350 milliárd jent szemben a korábban kilátásba helyezett 340 milliárddal. Az előrejelzés módosítása azt mutatja, hogy a gyártó hírnevét az sem tépázta meg, hogy az elmúlt egy évben több mint 10 millió autót voltak kénytelenek visszahívni.
A sikeres második negyedévet néhány fontosabb piac talpra állásának köszönhette a cég. A Toyota hazai piacán 90, a többi ázsiai országban 62, a feltörekvő latin-amerikai, afrikai és közel-keleti államokban pedig 58 ezer autóval értékesített többet az említett időszakban, mint egy évvel korábban. Tovább szűkült azonban az európai és az amerikai piac: az Egyesült Államokban 3, míg Európában 41 ezer gépkocsival kevesebb kelt el.
A Toyota néhány napon belül már a negyedik japán autógyártó, amely javít egész éves előrejelzésein. Korábban a Honda, a Nissan és a Suzuki is hasonló lépésre szánta el magát, amely annak fényében lehet kissé meglepő, hogy a japán gyártók versenyképességének nem tesz túl jót az erős jen. Ráadásul a Toyota most erősebb helyi devizával számol, mint év elején.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.