Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A személygépjárművekre vonatkozó beszerzési igényeiket a vállalatoknak összhangba kell hozniuk a kormány takarékossági intézkedéseivel.
Kezdeményezte a fejlesztési miniszter a MÁV és a Posta járműbeszerzéseinek felfüggesztését. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezte a már megindított beszerzési eljárások azonnali, részleges felfüggesztését a MÁV Zrt. és Magyar Posta Zrt. vezetőitől 2010. november 11-én.
A személygépjárművekre vonatkozó beszerzési igényeiket a vállalatoknak összhangba kell hozniuk a kormány takarékossági intézkedéseivel. A tárcavezető visszajelzést vár a társaságok vezetésétől a haladéktalanul megindítandó felülvizsgálatok eredményéről, a közfeladatok folyamatos ellátása érdekében megtett átmeneti intézkedésekről.
"Egyértelmű elvárás az állami tulajdonú vállalatokkal szemben, hogy minden esetben átlátható módon, első helyen a költséghatékonysági szempontokat szem előtt tartva járjanak el beszerzéseik előkészítésénél és lebonyolításánál. E törekvés hangsúlyosan megjelent már az első kormányzati akciótervben is" - olvasható a minisztérium közleményében.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.