Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kiválasztották azokat a magyar vörös- és fehérborokat valamint pezsgőket, amelyeket Magyarország soros európai uniós elnökségének félévében felszolgálnak a különböző EU-találkozókon és eseményeken.
A több mint 250 különböző szintű rendezvényen így bemutatkozhat a magyar borkultúra és gasztronómia is. Minden rendezvényen egy-egy borrégiót ismerhetnek majd meg, a felszolgált borokat pedig Gál Helga, a soros elnökségi borfelelős (sommelier) mutatja be. A Külügyminisztérium tekintélyes szakmai zsűrit kért fel a borok kiválasztására, a meghívott termelők körét pedig megadott szempontrendszer alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa állította össze a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének egyetértésével. (Az "udvari szállítókról" szóló HVG-cikket itt olvashatják.)
November 9. és 11. között a zsűri jó minőségű borokat és pezsgőket válogatott ki az állófogadásokra, a hivatalos vacsorákra, és 21 csúcsminőségű italt az informális miniszteri tanácsülésekre valamint egyéb magas szintű rendezvényekre.
Utóbbi kategóriába került a fehérborok között a Garamvári szőlőbirtok vinárium Vincent Prestige Brut nevű bora, Légli Ottó Légli gesztenyés Rieslingje, a Légli Kft. Landordja, Tóth Sándor Áldozói Zenitje, az Oremus borászat három puttonyos Tokaji Aszúja, Szepsy István Tokaji Cuvéeje, a Disznókő borászat öt puttonyos Tokaji Aszúja.
A csúcskategóriában tizennégy vörösbor kapott helyet: az Esterházy borászat Etyek kúria Pinot noirja, a Takler borászat Kékfrankos reserve-je, Szőke Mátyás és Zoltán Peresi Cabernet-je és Amerlot-ja, Thummerer Vilmos Vili papa cuvée elnevezésű bora, a St. Andrea borászat Egri bikavér merengője, a Frittmann testvérek Cabernet-Sauvignon Franc-ja, Gere Attila Kopar valamint Cabernet Franc Selection nevű nedűi, Tiffán Ede és Zsolt pincészetének Elysiumja, a Bock pincészet Bock Cuvée-je, a Gróf Buttler Egri Phantomja és a Koch borászat Cabernet Sauvignon Barrique-ja és Jégbora.
A termelők által beküldött borokat a szakmai zsűri vakkóstolást követő pontozással értékelte. A zsűri elnöke, Mészáros Gabriella a borok kiválogatását követő csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a három nap alatt a 16 szakavatott, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő tudással rendelkező zsűritag közel 260 tételt kóstolt végig, hogy végül a legjobbak mellett döntsön.
Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: a gasztronómiai sokszínűség bemutatása is fontos. A felszolgálásra kerülő borok és ételek közti harmónia elérése érdekében a magyar elnökség egy neves gasztronómiai tanácsadóval is együttműködik. Az ételekért Ruprecht László kiemelkedő szakmai tudással rendelkező séf, a 2005-ös Magyar Nemzeti Szakács Válogatott csapatkapitánya lesz felelős.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.