Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Európai Bizottságnak az Európa 2020 Stratégia magyar vállalásait tartalmazó előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet (NIT), amely tartalmazza, hogy az ország a stratégia kiemelt céljainak eléréséhez milyen számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig - közölte a minisztérium.
A tárca egyben széleskörű konzultációt indít, melynek célja a végleges Nemzeti Intézkedési Terv egyes pontjainak társadalmi szintű megvitatása.
A közlemény szerint Magyarország többek között - összhangban az uniós szintű céllal - vállalta a 20-64 év közötti népességre vonatkozó foglalkoztatási ráta 75 százalékra emelését és azt is, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítások szintje a bruttó hazai termék 1,8 százalékára nő.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.