Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A TVK-csoport harmadik negyedévi adózott eredménye 1,953 milliárd forint volt, 40,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság nem auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti beszámolójában a BÉT honlapján szerdán.
Az első háromnegyedévi adózott eredmény 1,36 milliárd forint volt, szemben a 2009. évi azonos időszaki 7,6 milliárd forintot meghaladó veszteséggel. Az értékesítés árbevétele a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 27,7 százalékkal, az első háromnegyedévben pedig 45,1 százalékkal nőtt: 97,5 milliárd forintot, illetve 270 milliárdot tett ki.
A harmadik negyedévi üzleti eredmény 2,4 milliárd forint, az első kilenc havi 4,3 milliárd forint volt. A harmadik negyedévi eredmény mindössze 198 millió forinttal marad el az előző negyedévitől.
Az üzleti eredmény nagymértékű javulása 2010. első háromnegyed évében az előző év azonos időszakához képest az integrált petrolkémiai árrés emelkedésének, a termelés és értékesítés mennyiségi növekedésének, az olefin melléktermékárak kedvező változásának, a villamos energia árak csökkenésének valamint, a hatékonyságjavító erőfeszítéseknek a hatására következett be. Ugyanakkor a forint árfolyammozgása kedvezőtlenül hatott az eredményre - jegyzi meg a társaság.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.