Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Jelentős forgalomnövekedés mellett idén a BorsodChem Zrt. megduplázza EBITDA eredményét a tavalyi értékhez képest - mondta a kazincbarcikai székhelyű vegyipari óriásvállalat vezérigazgatója.
Wolfgang Büchele a cég idei pénzügyi eredményeiről kifejtette: várakozásaik szerint a BorsodChem ez évi árbevétele mintegy 30 százalékkal növekszik majd. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartja azt a nyereségességet, amelyet számukra az EBITDA (a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) alakulása mutat ki. Idén ugyanis a BorsodChem megduplázza azt a tavalyi értékhez képest, 2011-ben pedig további jelentős EBITDA-emelkedésre számítanak - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy a piacok megerősödése az idei év egészében folytatódott, ennek eredményeként nagyon egészséges kereslet alakult ki a BorsodChem termékei iránt, különösen Európában, de a Közel-Keleten is. "Decemberre várjuk azonban a szokás szerinti szezonális lassulást" - mondta a vezérigazgató.
Rámutatott: a TDI (toluilén-di-izocianát) iránt egészséges keresletet generált a bútoripar és az ágymatrac-gyártás, az európai MDI (metilén-difenil-di-izocianát) piacot ez év közepe óta pedig meglehetősen megerősítette az energiahatékonyság középpontba kerülése. A magas olajárak is hozzájárultak ahhoz, hogy az MDI-gyártás magára találjon. Várakozásaik szerint ez a kedvező piaci környezet áthúzódik a jövő esztendőre is - fejtette ki Wolfgang Büchele.
Beszámolt arról, hogy terveik szerint a TDI-2 üzem 2011 áprilisában kezdi meg működését. "A piacok jelenleg nagyon egészséges képet mutatnak és bízunk benne, hogy az új üzem tökéletes időzítéssel kezdi majd meg a termelést" - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezen kívül az egyetlen másik új TDI üzem, amelyet 2011-ben adnak át a világon, az a Bayer üzeme Kínában. Amint pedig az új TDI-2 üzem teljes terheléssel működtethetővé válik, a BorsodChem ideiglenesen kiveszi a TDI-1-et a termelésből mindaddig, amíg maradéktalanul ki nem használják a TDI-2 teljes kapacitását - részletezte.
A vezérigazgató a BorsodChem PVC - (polivinil-klorid) - üzletágának teljesítményéről úgy fogalmazott, hogy az üzletágat továbbra is nehézségek jellemzik. Az értékesített termékek mennyisége emelkedett, de közel sem olyan mértékben, mint az izocianát termékeké. Ezen kívül az etilén, amely a gyártás fő alapanyaga, 2010 során folyamatosan drágult, emiatt az árrés lényegesen a válság előtti szintek alatt állandósult.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.