Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 30,941 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyedéves gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.
A bankcsoport eredménye 13 százalékkal haladja meg az előző negyedévi nyereséget, viszont 33 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Így az első háromnegyed év adózott nyeresége az idén már elérte a 100,7 milliárd forintot, 22 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A jelentés szöveges magyarázata szerint a bankadó nélküli számított 45,4 milliárd forintos nyereség alapján a válság kezdete óta ez "az egyik legerősebb negyedéves eredmény". A különadó negatív hatását és a hazai adózott eredmény csökkenését jelentős mértékben ellensúlyozta a külföld javuló teljesítménye, a leányvállalatok hozzájárulása a csoport profitjához elérte a 38 százalékot.
Bankadótól és egyéb egyedi tételektől megtisztítva a legnagyobb hozzájárulást a negyedévben az orosz leánybank teljesítette 8,696 milliárd forinttal, ami negyedéves összehasonlításban 141, éves összevetésben 666 százalékos emelkedés. A második legnagyobb profithozó a bolgár DSK 5,292 milliárd forinttal, ami ugyan 14 százalékos bővülés az előző negyedévihez képest, de 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A harmadik az ukrajnai OTP Bank JSC 4,959 milliárd forinttal, ami 415 százalékkal több az előző negyedévnél, bár 124 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Eközben az OTP Core, a magyarországi fő tevékenységek eredménye 28,561 milliárd forint profitot hozott a csoportnak, 32, illetve 55 százalékkal kevesebbet mint egy éve.
A harmadik negyedévben a csoport összes bevétele 187,920 milliárd forintot tett ki 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és 21 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, ezen belül a korrigált nettó kamatbevétel 150,260 milliárd forint, 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de 13 százalékkal kevesebb az előző negyedévnél. A háromnegyedéves bevétel és a korrigált kamatbevétel is 6 százalékkal haladja meg a bázisidőszakit. A csoport a működési kiadásokat a harmadik negyedévben 1 százalékkal szorította le az előző negyedévhez képest, de azok így is 6 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, a háromnegyedéves adatoknál 2 százalékos az emelkedés.
A jelentés kiemeli, hogy jelentősen csökkent a hitelekre képzett céltartalék, negyedéves szinten 45, az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal, a harmadik negyedévben 52,6 milliárd forint volt. Az idén az első háromnegyedévben 203,3 milliárd forint volt a hitelekre megképzett céltartalék, 21 százalékkal több, mint 2009 ugyanezen időszakában. Az átlagos első negyedév után a második negyedév rekordnagyságú értékvesztés képzést tett szükségessé, ugyanakkor az elmúlt három hónapban az előrejelzéseknek megfelelően már lényegesen kisebb volt a késedelmesen teljesítő hitelek állománynövekedése.
2010-ben a keresztárfolyamok alakulása volt meghatározó a portfolió minőség romlásában, a konszolidált szinten komoly súllyal bíró hitelportfoliók közül ez elsősorban a magyar jelzáloghitelek minőségromlásában érhető tetten, de jelentős mértékben romlott a román lakossági hitelek minősége is - áll a jelentésben. A 90 napon túli késedelmes hitelek aránya 12,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt az elmúlt negyedévben a negyedéves romlás dinamikája azonban mérséklődött. A fedezettségi mutató 73,4 százalék, 0,5 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 4,9 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
Ugyanakkor a bank tőkemegfelelési mutatója egyre erősebb, a konszolidált IFRS mutató 0,7 százalékponttal 18 százalékra nőtt egy év alatt, a Tier1 ráta 1,1 százalékponttal 14,1 százalékra emelkedett. A hitelezési aktivitás az előző negyedévhez képest mérsékelten, 3 százalékkal csökkent, de így is 7 százalékkal volt magasabb a bruttó ügyfélhitel állomány 2010 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban, 7321 milliárd forintot tett ki szeptember végén.
Eközben a betétállomány negyedéves összehasonlításban stagnált, éves összevetésben 8 százalékkal emelkedett, értéke a harmadik negyedévben 5955 milliárd forint volt. Az OTP bank papírjait a Budapesti értéktőzsde A kategóriájában jegyzik, csütörtökön a részvény 5410 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb ára 4345, a legmagasabb 7400 forint volt.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.