Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Gazdasági Versenyhivatal 2,4 millió forint bírságot szabott ki az Euro Credit Management Gazdasági Szolgáltató Kft.-re (Euro Credit) megtévesztő reklám miatt - közölte a GVH.
A közlemény szerint a vállalkozás úgy alkalmazott megtévesztő reklámot, hogy a potenciális üzletfeleknek eljuttatta szerződési ajánlatát, de azt a látszatott keltette, hogy az egy már korábban megkötött szerződés alapján kibocsátott számla.
Az Euro Credit a www.sargaoldalak.com internetes honlapon működtetett szakmai telefonkönyv ügyfélkörének bővítése céljából 2008. szeptember 1. és 2009 júniusa között postai úton kereste meg azokat a vállalkozásokat, amelyek lehetséges ügyfélként jöttek szóba. Az ily módon kézbesített nyomtatványok formai kivitelezése olyan volt, mintha a címzettek - egy általuk megrendelt szolgáltatás teljesítését követően - kifizetendő számlát vettek volna kézhez, ugyanakkor tartalmuk alapján azok csupán az Euro Credit ajánlatát tartalmazták. A küldemények ugyan tartalmaztak tájékoztatást arról, hogy azok nem számlák, hanem ajánlatok, de ez az információ olyan kisméretű betűkkel volt megjelenítve, amelyet az olvasó nehezen észlelhetett.
A vállalkozás és az üzletfél közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére alkalmas direkt marketing eszközök, így például az úgynevezett direct mail egyfajta sajátos párbeszédet kívánnak létrehozni a vállalkozás és a címzett között annak érdekében, hogy ez utóbbi megismerje és megrendelje az adott terméket. Az Euro Credit által alkalmazott postai küldemények ugyanakkor olyan formátumot öltöttek, amelyek üzenetként azt közvetítették, hogy ez a párbeszéd megtörtént, a szolgáltatást a címzett már megrendelte, s így teljesítendő a küldemény részét képező átutalási megbízás.
A GVH nem vitatta, hogy az üzletfelektől is elvárható a hozzájuk érkező dokumentumok figyelmes elolvasása, ám a versenyhatóság álláspontja szerint ez nem menti fel az Euro Credit-et az alól a követelmény alól, hogy ne alkalmazzon megtévesztő reklámot. A kiszabható legmagasabb mértékhez közelítő bírságösszeg meghatározása során súlyosító körülményként értékelte a GVH a széles érintetti kör mellett a jogsértés időben elhúzódó jellegét is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?