Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Folytatta az egész hétre jellemző gyengélkedést a forint. Az euró a dollár és a frank jegyzése is kéthónapos csúcsra ugrott.
Szeptember 23-a óta első ízben emelkedett 280 forint fölé az euró jegyzése a bankközi devizapiacon pénteken. A hét utolsó kereskedési napján a befektetők öntötték a magyar eszközöket, aminek eredményeként a BUX jelentősen esett, a forint pedig gyengült a vezető devizákhoz képest. Az EUR/HUF árfolyam a majd 4 forintot mozgott napon belül. A reggeli órákban a közös európai pénzért még csak 277,5 forintot kellett fizetni, késő délelőtt azonban 281 fölött is megfordult a kurzus. Innen volt némi korrekció, de délután fél hatkor is majd 280 forintot kértek egy euróért.
Ennél is szélesebb sávban mozgott a dollár árfolyama, amely a hajnali 208 alatti szintről 212,5 fölé emelkedett kora délutánra. Fél hatkor a zöldhasút 211,6 forinton jegyezték, ami szintén bő két hónapos csúcsot jelent. Számottevően drágult a frank is. Az alpesi deviza jegyzése a hajnali 208 körüli szintről 212-ig emelkedett, majd 211,3-ig ereszkedett vissza délután fél hatra.
A forint a héten folyamatosan gyengélkedett: a frank öt kereskedési nap alatt 11 forinttal (5,5 százalékkal) drágult, míg az euró jegyzése 8 forinttal (3 százalékkal), a dolláré pedig bő 13 forinttal (6,5 százalék) ugrott meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.