Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Arra bátorítja a magánnyugdíjpénztári tagokat több közgazdász is, hogy tartsanak ki a magánpénztárak mellett és ragaszkodjanak megtakarításukhoz. Az erről szóló nyilatkozat aláírói között szerepel Bokros Lajos, Bauer Tamás és Békesi László is.
A nyolc közgazdász által jegyzett levélben kiemelik, hogy részt vettek az elmúlt évtizedek eredményes reformjainak kidolgozásában és megvalósításában, illetve elkötelezettek Magyarország gazdasági felemelkedése és európai integrációja mellett.
Megdöbbenéssel látják a jelenlegi kormánynak "az elemi gazdasági ésszerűséget sutba dobó", az alkotmány és az Unió normáit semmibe vevő akcióit a nyugdíjrendszer szétverésére, az adórendszer felforgatására és a szükséges reformok további elodázására. Szerintük a kormány ugyanúgy, ahogy a magánnyugdíjakkal kapcsolatos szándékait a választások előtt titkolta, most is titkolja, hogy ha sikerülne felszámolni a magánnyugdíjrendszert, mit tervez az állami nyugdíjakkal.
Éppen ezért arra bátorítják a magánnyugdíjpénztárak tagjait, hogy tartsanak ki a magánpénztárak mellett és ragaszkodjanak a sok-sok év alatt képzett megtakarításukhoz. Egyben támogatnak minden hazai és európai jogorvoslati lépést a nyugdíjpénztári tagok és a különadókkal sújtott személyek és vállalkozások érdekeinek védelmében. Továbbá felhívják az európai politikai és gazdasági közvéleményt, az Európai Unió felelős tisztségviselőit, hogy vessék latba befolyásukat a jelenlegi magyar kormány "kalandor lépéseivel" szemben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.