Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Jórészt a belső kereslet élénkülésének köszönhetően a vártnál nagyobb növekedést mutatott a lengyel gazdaság a harmadik negyedévben.
A statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt július-szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg az elemzők 3,7 százalékos növekedést vártak. A GDP szakadatlanul bővült az elmúlt negyedévekben - a másodikban 3,5 százalékkal, az elsőben 3 százalékkal -, sőt Lengyelország volt az Európai Unió egyetlen országa, amely még a válság idején is növekedést mutatott, amivel alátámasztotta azt a vélekedést, hogy a számos nehézség ellenére Lengyelország a közép-kelet-európai térség legdinamikusabban fejlődő gazdasága.
A kedden bemutatott adatok szerint a belső kereslet 4,2 százalékkal növekedett, a lakossági fogyasztás 3,5 százalékkal bővült, ugyanakkor az export gyakorlatilag stagnált. Az állóeszköz-beruházások viszont csak 0,4 százalékkal nőttek, de már itt is a javulás jelei látszanak, mert a második negyedévben még 1,7 százalékos volt a visszaesés.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.