Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A MÁV Zrt. módosította a személygépjárművek, valamint a 3,5 tonna össztömeg alatti tehergépjárművek tartós bérletére kiírt felhívását - közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága szerdán.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2010. október 30-án közzétett részvételi felhívás november 27-i módosításával az ajánlatkérő 350-ről 290 darabra csökkentette a bérelni tervezett személygépkocsik számát. A módosítás nem érinti a tehergépjárművek számát, ez változatlanul 615 darab, és a két kategória opciója továbbra is 50, illetve 40 százalékos. A MÁV Zrt. közölte, hogy a tervezett tartós bérlet a jelenlegi szerződésnél szélesebb vállalati kör, a MÁV Zrt. és 13 leányvállalata közfeladatainak ellátását célozza. A módosításra azért is szükség van, mert a MÁV Zrt. által megkötött 2004-es szerződés a jogszabályok szerint nem hosszabbítható meg.
A kiírásban tervezett mennyiség elengedhetetlen a MÁV-csoport közszolgáltatási feladatainak ellátásához - húzta alá a vasúttársaság. A MÁV Zrt. és három leányvállalata járműflottájában jelenleg 520 személygépkocsi fut. Ennek mintegy ötöde, 110 személygépkocsi kapcsolódik munkaszerződésekhez. Az ajánlati felhívás módosításával elmaradhat a munkaszerződésben rögzített, személyi használatú személygépkocsik 2011 őszén esedékes pótlása. Mivel ezeknek a járműveknek a szerződésen túli használata jelentős többletköltséggel járhat, így a MÁV Zrt. vezetése vizsgálja a személyi használatú gépkocsik költséghatékony biztosításának lehetőségeit. A MÁV Zrt. az elmúlt egy év során belső folyamatainak átalakításával, a szerződések felülvizsgálatával mintegy 200 gépkocsi bérletét mondta fel, amelynek révén 260 millió forint összegű éves költségmegtakarítást ért el - tájékoztatott közleményében vasúttársaság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
Ismét az X-en szólalkozott össze Szijjártó Péter és az ukrán kollégája, Andrij Szibiha.