Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az elmúlt időszakban némileg javult a határidőre kiegyenlített számlák aránya Magyarországon, illetve az átlagos fizetési késedelem 21 nap körül látszik stabilizálódni – áll a Dun & Bradstreet (D&B), nemzetközi cégminősítő jelentésében.
Az idén több mint 7 százalékponttal nőtt a határidőn belül fizetett számlák aránya. A főként stabil, rendszeres üzleti kapcsolatokban a fizetési fegyelem javulására utal, hogy a határidőn belül való számlafizetések aránya nő a magyar gazdaságban. Míg 2008-ban csupán a számlák 44,01 százalékát fizették ki időben, addig 2009-ben már 47,02 százalékot, az elmúlt 12 hónapban pedig már 51,39 százalékot. A javuló tendenciát azonban nemcsak a gazdasági helyzet stabilizálódása okozhatja, hanem az is, hogy az eladók egyre kevésbé bíznak vevőikben, és gyakrabban kérnek előrefizetést. A számlákat a legnagyobb arányban a közigazgatás, védelem, a pénzügyi, biztosítási tevékenység és a bányászat, kőfejtés területén egyenlítik ki időben. A papíriparban és az építőiparban a legkisebb a határidőn belüli számlakiegyenlítési arány, ahol a 40 százalékot sem éri el az időben fizetett számlák aránya.
A 21 napos átlagos késedelem több mint 50 napos pénzhez jutási időt eredményez. Az átlagos fizetési határidő, ha minimálisan is, de csökkent az elmúlt időszakban Magyarországon. Míg 2008-ban 31,2 nap volt, addig az elmúlt időszakban már csak 30 nap. A csökkenés annak is köszönhető, hogy a válság hatására egyre több cég szigorította a fizetési feltételeket és csak rövidebb fizetési határidőket engedélyezett. A fizetési határidők csökkenése mellett az átlagos fizetési késedelem 2008 óta nőtt, miközben 2009 óta 21 nap körüli szinten stabilizálódik. A legmagasabb a fizetési késedelem az ingatlanügyletek (42 nap), a papíripar (31,6 nap) és az építőipar (29,5 nap) területén.
Az extrém 90 napos késedelmek aránya az elmúlt időszakban megnőtt, ami a fizetésképtelenség terjedésére utal. A fizetési tapasztalatok egybevágnak a magyar cégek bedőlési arányának növekedésével, mivel a bedőlési arány (felszámolási eljárások és csődeljárások működő cégekre vetített részaránya) az elmúlt három év alatt 2 százalék körüli értékről 3 százalék fölé nőtt, és az elmúlt 12 hónapban már elérte a 3,18 százalékot. Az 90 napos késések aránya 1,58 százalék volt 2008-ban, az elmúlt 12 hónapban pedig már 1,7 százalék. A legnagyobb az extrém késések aránya az építőiparban, az ingatlanügyletek területén és a papíriparban – írja a D&B jelentése.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.