Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Fővárosi Bíróság pénteki határozata értelmében jövő áprilisban folytatódik az a per, amelyben az orosz Szurgutnyeftyegaz (Surgutneftegaz) , a Mol Nyrt. egyik tulajdonosa, a magyar olajipari cég idén áprilisban kelt igazgatósági határozatának hatályon kívüli helyezését kéri.
Ez azért fontos az orosz vállalatnak, mert a határozatban megtagadták a Mol részvénykönyvébe tulajdonosként való bejegyzését, s ezért nem vehetett részt a magyar cég idei éves rendes közgyűlésén. Egy évvel korábban, 2009-ben már indított ugyanilyen ügyben pert a felperes orosz cég, de az idén novemberben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozatával helyben hagyta a Fővárosi Bíróságnak a Surgutneftegas keresetét elutasító ítéletét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.