Begyógyszerezett BUX - Szárnyalt az Egis és a Richter

Gyenge kezdés után jelentősen erősödött a BUX, amit kedden a gyógyszeripari papírok húztak.

  • unknown unknown
Begyógyszerezett BUX - Szárnyalt az Egis és a Richter

Bár enyhe mínuszban kezdett kedden a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, nem maradt sokáig a negatív tartományban a BUX. A mutató lényegében egész nap emelkedett, s így végül 1,6 százalékkal a hétfői végső érték fölött, 21 708 forinton zárt.

A legjobban a gyógyszeripari papírok teljesítettek. A Richter 3,5 százalékkal 44 300 forintig menetelt, míg az Egis részvényeinek jegyzése 19 600 forinton búcsúzott a keddi kereskedéstől, 5,9 százalékkal magasabban az egy nappal korábbinál.

Felfelé vette az irányt a Mol és az OTP is: mind a bankpapír, mind az olajipari vállalat részvényei 0,8 százalékkal drágultak, előbbi 5290, utóbbi 19 950 forinton zárt. A Magyar Telekom is erősödni tudott: az utolsó kötések 545 forinton születtek, 1,5 százalékkal magasabban, mint tegnap.

A forgalom ezúttal elmaradt a megszokottól, a 14,8 milliárd forint 5 milliárddal kevesebb, mint az elmúlt három hónap átlaga. Az OTP részvények 8 milliárd értékben forogtak, míg a Mol 3,5, a Richter 2 milliárd forintig ment.

Ecoline

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.