Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az erősödő dollár szerda reggelre felőrölte az euró és a forint keddi nyereségeinek egy részét.
A dollár jelentősen erősödött szerdára virradóra a nemzetközi kereskedelemben: a kedden nap közben elért 1,34 feletti euró jegyzésekről 1,32 közelébe erősödött vissza és ezzel visszanyerte a pénteki, vártnál alacsonyabb amerikai foglalkoztatási adatok közzététele óta elszenvedett veszteségeit. A dollár erősödését az amerikai kötvényhozamok emelkedése váltotta ki. Az etalonnak tekintett 10 éves dollárkötvény hozama 20,6 bázisponttal emelkedett kedden.
Az eurót szerdán reggel röviddel hét óra előtt 1,3215 dolláron jegyezték a nemzetközi kereskedelemben. A jegyzés kedden éjszaka, az amerikai piaci zárás után már az 1,32 közeli szinten állt, 1,3261 dolláron. Kedden nap közben 1,3400 feletti jegyzésekre is sor került.
A forint szerdán reggel 278,62-es euró jegyzésen állt, szinte megegyező árfolyamon a kedd éjszakai, amerikai piaci zárás utáni 278,40 forintos jegyzéssel, de gyengébben a kedd délután tartott 277,70 forintos szintnél.
A forint kedden javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött: a kora délelőtt tartott 279 forint feletti euró jegyzésekről rövid időn belül 278 alatti jegyzésekre erősödött, majd a délután folyamán a 277,70 forintos euró jegyzés környezetében ingadozott.
A dollárral szemben a forint 210,79-es jegyzésen áll a kedd éjszakai 209,81 után. Kedden délután a dollárt még 207,50 forinton jegyezték.
A svájci frank jegyzése 213,27 forint az éjszakai és a kedd délutáni 212 körüli jegyzések után. Száz japán jen jegyzése 251,52 forinton állt az éjszakai és kedd délutáni 250,50 forintos jegyzések után.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.