Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miközben a nyugati indexek emelkednek, a BUX lefelé indult csütörtök délelőtt.
Csütörtökön is mínuszban kezdett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, s bár a kereskedés első órájában emelkedett a BUX, egyelőre így sem sikerül a pozitív tartományba kapaszkodnia a mutatónak. A benchmark az első percekben 21 100 pont alatt is megfordult, tíz órakor pedig 21 229 ponton állt, 0,3 százalékkal a szerdai záróérték alatt.
A vezető papírok felemásan teljesítenek. A két legnagyobb forgalmú részvény, a Mol és az OTP lefelé vette az irányt: a bankpapír 1,1 százalékkal esik, s jelenleg 5230 forinton forog, míg az olajipari vállalat részvényeit 19 500 forinton jegyzik, 0,3 százalékkal a tegnapi záróár alatt. A Magyar Telekom és a Richter azonban erősödik: előbbi 1 százalékkal 518 forintig emelkedett, míg utóbbi 0,2 százalékkal 42 700 forintig kapaszkodott.
A vezető európai börzék a budapesti tőzsdével ellentétben egyelőre – ha nem is jelentős mértékben, de - emelkednek. A frankfurti DAX-30 index 0,12, a párizsi CAC-40 2,4, míg a londoni FTSE-100 0,3 százalékos többletet mutatott néhány perccel 10 előtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.