Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Elkezdődött a 4-es főút Kisújszállást elkerülő szakaszának átadás-átvételi eljárása; az új utat várhatóan jövő év elején vehetik birtokba a közlekedők - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.
Loppert Dániel elmondta: a műszaki átadás-átvétel várhatóan 2-3 hetet vesz igénybe, majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság helyezi forgalomba az új elkerülő utat, amelyet előre láthatólag 2011. elején vehetnek birtokba az autósok. A Kisújszállást elkerülő 11 kilométeres szakasz jelentős mértékben mentesíti majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést a 4-es számú főútnak jelenleg még a városközponton áthaladó forgalmától. Ezzel egyszersmind csökken a város környezeti terheltsége is.
A főút forgalmának felgyorsítása a térség fejlődése szempontjából is fontos - tette hozzá Loppert Dániel. „Naponta 15 ezer jármű közlekedik a fővárost az ukrán határral és Észak-Erdéllyel összekötő 4-es főútnak ezen a szakaszán, az új útpálya átadásával a várakozások szerint csökkenhet a súlyos közlekedési balesetek száma a térségben” - mondta. A 85 százalékban uniós támogatással megvalósuló projekt teljes költségvetése 12 milliárd forint, melyet 2008-ban a Közlekedés Operatív Program keretében nyert el a beruházó.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.