Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Szerencsejáték Felügyelet megint vizsgálja a Magyar Posta akcióját.
Vizsgálja a Szerencsejáték Felügyelet a Magyar Posta Zrt. által júniusban indított és idén év végéig zajló SzerenCsekk akciót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A felügyeletnél a lapnak elmondták: a posta a nyereményjátékot a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény alapján ajándéksorsolásként jelentette be az APEH felé, amely azt nyilvántartásba is vette.
A szerencsejáték-felügyeleti hatáskört ellátó adóhatóság a vizsgálatot most azért indította, mert tudomásukra jutott, hogy a szervező a bejelentésben foglaltaktól eltérő konstrukcióban bonyolítja a nyereményakciót - így felmerülhet, hogy az már sérti a szerencsejáték-törvény szabályait.
A SzerenCsekk akcióban az adott napon postai készpénz-átutalási megbízással - köznapi nevén sárga csekkel - fizető ügyfelek közül naponta egy szerencsés az adott csekken befizetett összeget visszanyerheti - maximum 50 ezer forint értékben.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.