Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Elengedte az OTP Bank a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfelek tartozását, több, nehéz helyzetben lévő ügyfél esetében pedig február végéig a bank fizeti a törlesztőrészleteket - adta hírül a vállalat keddi közleményében.
Az OTP Bank már korábban bejelentette: eltekintett az érintett településeken hitellel rendelkező ügyfelei 2010. novemberi törlesztőrészletének megfizetésétől, illetve az esetleges hátralékos tartozások miatt 2010. október 1-jétől késedelmi kamatot sem számít fel 2011. február 28-ig. Most közel 40 ügyfélnek engedte el a teljes tartozást a magyarországi bank, míg 50 esetben fizeti február végéig a törlesztőrészletet.
A bank a katasztrófavédelemtől és a helyi polgármesteri hivataloktól kapott, az ingatlanokban a katasztrófa miatt keletkezett kár mértékére vonatkozó tájékoztatás alapján határozta meg a Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen élő ügyfelek részére ajánlott, az Adósvédelmi Programot kiegészítő megoldásokat. A hitelintézet korábban 100 millió forintot utalt át a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére, a Magyar Kármentő Alap számlájára.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.