Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Alig több mint négy forint választja el a mindenkori csúcstól a CHF/HUF kurzust.
Tovább emelkedett szerdán a svájci frank jegyzése, a kurzus, amely kora reggel rövid időre 220 alá is visszatért, hat órakor 222,2-n állt. Az elmúlt napokban ismét a CHF/HUF árfolyam került a figyelem középpontjába, miután az alpesi deviza majd két hónapja dinamikusan erősödik a forinthoz képest, s a kurzus kedd délután újra áttörte a 220-as lélektani szintet. Az árfolyam október 29-én érte el lokális mélypontját 195,6-nál, azóta azonban majd 15 százalékkal emelkedett. A mostani 222 feletti szinten utoljára szeptember 9-én jártunk, az árfolyam a mindenkori csúcsot pedig szeptember 8-án állította fel 226,4-en.
A helyzet ezúttal sem túl rózsás, a forint ugyanis az euróhoz képest például erősödött, azaz a CHF/HUF emelkedése nem magyarspecifikus dolgokra vezethető vissza. A közös európai pénzért este hatkor 276,3 forintot kértek, bő 50 fillérrel kevesebbet, mint hajnalban. A frankhoz hasonlóan drágult ugyanakkor a dollár is: a zöldhasúért reggel kevesebb, mint 210 forintot kellett fizetni, jelenleg azonban 211 felett járt az árfolyam,
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.