Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A miniszterrel a szerdai Napi Gazdaság közöl interjút.
A lap szerdai számában megjelent terjedelmes nyilatkozatban a miniszter közölte, hogy a továbbiakban nem lesz orosz tulajdon a magyar légitársaságban. Fellegi Tamás elmondta, hogy január közepén-végén lehetséges a következő oroszországi tárgyalási forduló. Az előkészítése során az energetikai együttműködési csomag témája közelebb van a megoldáshoz, a Molban lévő orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftegaz) tulajdonában lévő részvénypakettről folyó tárgyalások már lassabban haladnak.
A Paksi Atomerőmű bővítésének orosz közreműködésére vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás azt válaszolta: szerencsésnek tartaná, ha több országból származó vállalatok alkotnának konzorciumot a pályázatra. Megjegyezte: az atomerőmű bővítéséről az orosz mellett német, francia, amerikai, finn és dél-koreai partnerekkel is folytak már megbeszélések. A minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy az atomerőmű bővítésről a tél folyamán döntsön. Fellegi Tamás megemlítette, hogy a tárca elkészítette az energiastratégiát, ami hamarosan a kormány elé kerül. Ennek jóváhagyása után lehet foglalkozni a paksi bővítés időzítésével és módjával. Ekkor határoz a kormány a finanszírozás kérdésében is. A döntés előkészítéséhez a nemzeti fejlesztési minisztérium legalább három verziót készít.
"Az Új Széchenyi Tervet (ÚSZT) január 15. környékén hirdetjük meg" - nyilatkozta a miniszter, hozzátéve, hogy a tárca foglalkozik olyan konstrukcióval is, amelyek hitelformájú támogatást adnak kis- és közepes vállalkozásoknak. A negyedik mobilszolgáltatói pályázatra vonatkozó kérdésre pedig azt mondta: a tendert esetleg 2011-ben lehet kiírni a magyarországi piaci mozgásoktól függően. A tárca elkészítette az egységes személyszállítási törvény tervezetét, ami várhatóan hamarosan a kormány elé kerül. Ezzel együtt dönt a kormány arról, hogy a közösségi közlekedési holding milyen szervezetben és finanszírozási rendben dolgozzon.
Fellegi Tamás szólt arról is, hogy áttekintették az összes PPP (public private partnership) programot, amelynek elkészítették a jogi és a pénzügyi értékelését is. A kisebb értékű szerződéseknél tárgyalásokat kezdeményeztek a partnerekkel. A miniszter beszélt arról is, hogy vannak olyan PPP-programok, amelyeknek rövid távon tervezik a visszavásárlását, állami kivásárlását. A döntés már megszületett arról, hogy egyes esetekben milyen megoldást szeretne a kormányzat. Gyakorlatilag mindenre akad példa a kulturális jellegűtől az oktatásig - kivéve a börtönépítési projekteket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.