szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Emelkedéssel nyitottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék.

Elemzők szerint egyszeri hatások és szezonális jelenségek egyaránt emelték a mutatókat az év első kereskedési napjának kezdetén. A Porsche részvénye például 11 százalékkal drágult a hétfői nyitáskor, annak hatására, hogy az Egyesült Államokban egy bíróság elutasította a német autógyár ellen piaci manipuláció vádjával indított keresetet. Az indexeket az is javította, hogy az év elején jellemzően új tőke érkezik a piacokra. "A jó hangulat kitarthat egy darabig, de néhány nap múlva a piacok elkezdenek majd foglalkozni más kérdéssekkel, például azzal, hogy miként alakul a gazdasági növekedés Amerikában vagy az infláció Kínában" - mondták piaci szakértők. 

Frankfurtban a DAX-30 index 0,97 százalékos erősödéssel kezdett, bő egy óra után pedig 1,16 százalékos erősödéssel 6994,22 ponton állt. A párizsi CAC-40 mutató 1,1 százalékos emelkedéssel nyitott, majd 1,82 százalékkal 3873,90 pontra erősödött. Londonban hétfőn zárva tart a tőzsde. A térség teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index 1 százalékos emelkedéssel 1132,86 ponton állt a hétfői nyitás után egy órával. A mutató a 2010-es évet 7,3 százalékos emelkedéssel zárta. Az euró hétfő délelőtt kissé erősödött, de nem emelkedett a lélektani határnak tekintett 1,25 svájci frankos határ felé, a tőzsdenyitás után bő egy órával 1,2485 frankon állt. A dollárral szemben is erősödött kissé az euró, 1,3288 dolláron állt a tőzsdenyitás után. 

A kőolaj tovább drágult hétfő délelőtt, a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként ára 20 centtel 91,58 dollárra emelkedett, az északi-tengeri Brent 1,84 dollárral 94,90 dollárra drágult.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!