Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csúcsot döntött kedden a londoni fémtőzsdén a réz ára, miután hétfőn New Yorkban minden idők legmagasabb szintjére emelkedett az iparban széles körben alkalmazott fém ára, és Sanghajban is három és féléves csúcsra nőtt.
Londonban kedden délelőtt 9728 dollárba került egy tonna réz három hónapos szállításra pénteki 9600 dollár után.(Hétfőn ünnep miatt zárva volt a fémtőzsde is). A drágulás mértéke az elemzőket is meglepte, úgy néz ki, hogy a gazdasági tevékenység élénkülése miatt az idén a kereslet a vártnál erőteljesebben fogja meghaladni a kínálatot. Szakértők további jelentős áremelkedésre számítanak, egyesek szerint a "vörös arany" ára akár a 12 ezer dollárt is elérheti, amiben a spekuláció is fontos szerepet játszik.
A Standard Chartered elemzése szerint tavaly a világszerte tervezett mintegy 80 bányaipari beruházásból mindössze kettő valósult meg a válság miatt, ami azt jelenti, hogy több millió tonna pótlólagos termelési kapacitás kiépítésének a terve ment füstbe, így a hiány legalább 2013-ig fennállhat a rézpiacon. Tavaly a réz átlagosan 14 százalékkal drágult, áprilisban lépte át először a 8000 dolláros határt, ami 2008 augusztusa óta a legmagasabb volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.